Helyzetjelentés 3. (7+0)

Letelt a hetedik hét is. Nagyon gyenge lettem, biztosan a betegségből adódó étvágytalanság az oka. Sokat szédülök, van olyan, hogy fel sem tudok állni, mert elsötétedik minden. Tegnap este egyedül voltunk a fiammal, olyan gyenge és szédülős lettem, hogy szólnom kellett az öcsémnek, hogy félek elájulok. Aztán szerencsére nem ájultam, de éjjel sokszor ébredtem erre. Ma egész nap szédülök, pedig a férjem csinált finom reggelit is, tartalmasat.
Van már vizsgálati időpontom is, 27-én megyek ultrahangra, aztán Ágihoz is. A szívhangot várom, nagyon.
A kisfiamnak meséltem, hogy van egy baba a hasamban. kérdezte, hogy mekkora, így próbáltam egy babszemet rajzolni úgy, hogy közben ki akarta venni a tollat a kezemből. Végül sikerült, nagyjából. Ő végre kivette a kezemből a tollat és kiegészítette a rajzomat, egy hosszú vonallal.
Ez lett az eredmény (még  hogy nem emlékeznek a gyerekek a pocakos időkre..)

Készítettem egy pocak fotót is, most már lesz értelme is, lassacskán:

Vendégeink lesznek a héten, így elég sok házimunka vár rám, össze kell szednem magam.

Mivel nagy szükségét érzem, hogy valakivel megbeszéljem  ezeket a dolgokat, úgy döntöttem a legjobb barátnőmnek elmondom, hogy babát várunk. Lesz ami lesz. Olyan jól esett. Főként az öröme. Nemsokára találkozunk is, alig várom. 

Váratlanul

..elkaptam valamit. Éjjel 3 órán keresztül hánytam és ültem a wc-n. Már tegnap délután éreztem, hogy ez több, mint a kismama émelygés. Rosszul voltam, nem tudtam semmit csinálni. A férjem hozott egy hamburgert (nem gyors éttermi fajtát hanem csalamádésat.) Nem tudom, az okozta-e, vagy már megvolt a fertőzés, de kiütött.
Reggel már nem hánytam, és egész nap sem.  A férjem vitte a fiunkat az oviba én délben elvánszorogtam érte, de meg volt az ára, belázasodtam. Szerencsére, elaludt a fiam, így én is aludhattam. Bevettem egy lázcsillapítót.
Aggódom a babáért/ákért. Igen, olykor azt gondolom ketten vannak, de lehet, hogy az éhség miatt. Még csak hat hetes terhes vagyok, félek, hogy ez a nyavalya még árthat.
Most nagyon várom az első ultrahangot, bár rettentően félek is tőle. A 7. vagy 8. héten kellene menni a szívhang miatt.
Óh, de félek...

Helyzetjelentés 2. (6 + 0)

Nem volt könnyű hét. A férjem édesapja elment. Szomorú a család, mindannyian. főleg ő. A kisfiunkon is látszik, hogy nem érti mi történt, miért szomorúak a szülei. Persze elmagyaráztam neki, de nem tudom mi jutott el belőle.
Mindezek mellett jó lenne a férjemnek örömteli perceket szerezni, de két dolog mindig keresztül húzza a terveimet. Rettenetesen fáradt vagyok, állva elalszom, már reggel is. Alig megy a házimunka, jó, ha tudok a fiunkkal játszani. A másik, hogy kezdenek hatni a hormonok, hihetetlenül érzékeny vagyok. Nagyon igénylem a gondoskodó szeretetet, a megértést, de erre most ő nem alkalmas. Gyászol, neki lenne minderre szüksége.
Nehéz időszak ez.
Mindemellett aggodalom is van bennem, de igyekszem pozitívan gondolkodni. Végre beszéltem a doktornőmmel, ajánlotta, hogy ha szeretnék szedjek egy kis hormont, megtámogatni ezt a várandósságot. Sokat gondolkodtam, mit tegyek, aztán arra jutottam megpróbálom. Félek ettől is, de ha elveszíteném ezt a kis bubót, nagyon rossz érzés lenne, hogy nem tettem semmit. Bízom benne, hogy nem lesz semmi gond.
Tegnap azonban történt valami, ami egyik várandósságom alatt sem, sőt máskor sem: az ájulás közelébe kerültem. Összeestem, remegtem, szédültem, nem tudtam felállni. Egyedül voltunk, hívtam a férjem, ha tud siessen, mert a fiunkat féltem, ha én beájulok. Aztán feküdtem egy jó órát, ittam egy kólát, ettem sós perecet és jobb lett. Tegnap egész nap úton voltunk, keveset ettem és ittam, kimerültem, mert mostam, takarítottam stb.. Nem hiába fáradt az ember a terhesség elején. Kell pihenni valamennyit.
A pocakom nem változott sokat, csak az émelygés lett erősebb, de mindentől émelygek, nincsenek kimondott ételek még amiktől undorodom. Mindentől undorodom. Kivéve a nem túl szagos főtt ételeket. És a gyümölcsöt.
A derekam kevesebbet fáj, de még szokott. Az alhasi fájdalom is enyhült, de van még olykor. A mosdóba is sokat járok, de éjjel már kevesebbet. Tudok aludni :).
Hatodik hét. Jó kimondani. Bárcsak már elhagynám a 12-iket. Jó volna.

Helyzetjelentés 1.

5 + 0

A kicsi lakóm apukája már tud az utódjáról, így valamelyest nyugodtabb vagyok, van kivel megbeszélni az érzéseimet.
Nos, a helyzet az, hogy rettentő fáradékony vagyok és nem tudok éjjel aludni. A libidóm a nullával egyenlő, ami szintén nem könnyíti meg az életet, egy örömforrással, közös élménnyel kevesebb, de ez minden korábbi várandósságom elején így volt. Hamarosan elmúlik :)
Rémesen fáj a derekam. Nem tudom, hogy ez sugárzik-e a hasamba, vagy a petefészkeimet érzem, de eléggé fáj az alhasam. Ez megrémít, mert menstruációs fájdalmakra emlékeztet.
A kisfiam még olykor szopizik, ha álmos, de most eléggé érzékenyek a melleim, ha szopizik érzem a méhem összehúzódásait, ami szintén nem esik jól. Próbálom elterelni a figyelmét, de nem mindig sikerül.
A hasam érzékennyé vált, csak rugalmas nadrágban érzem jól magam. Kicsit pufi a hasam, de ez emésztési dolog, a kis magzat még nem okozhatja.

Állandóan pisilnem kell, ha már kicsit kell, azt is úgy érzem, mintha órák óta nem jártam volna a mosdóban. A kávéfüggőségem a fáradtság ellenére elmúlt (átmenetileg). Róka koma idáig elkerült, de igyekszem enni mindig egy kicsit.

Érzelmileg egész jól megvagyok, bár a fáradtságtól sokkal ingerültebb vagyok, mint máskor. Próbálok nem gondolni arra, hogy bármikor itt hagyhat ez a baba is, mégis belül nagyon erős ez a félelem. Arra koncetrálok, hogy ha igyekszem vigyázni magamra, akkor mindent megtettem, a többi a természeten múlik.

Jön egy baba..?

Van egy kisfiam. Már majdnem 3 éves. Lassan óvodás lesz. Ha minden úgy alakult volna, ahogy hittem, ma már lenne egy féléves kistestvére. Őt, azonban elveszítettük 12 hetes magzat korában. Sok időbe telt amíg feldolgoztam, elfogadtam, hogy a kis emberke, aki bennem fejlődött és szerettem, nem születhetett meg. Mégis mára már úgy érzem, csökkent a fájdalom.
Miután rendbe jöttem újra próbálkoztunk, reméltük hamar újra várandós leszek. Nem így történt. Minden egyes ciklusom egy hullámvasúttá vált. A csalódással indult, majd újra reménykedtem, aztán feladtam, majd újra remélten, s újra csalódtam.
Egy év telt el így. Már-már feladtam. Elterveztem a munkába állást, a fiam oviját, az új életünket.
Aztán ma délelőtt lett egy pozitív tesztem. Éreztem, hogy fáradt vagyok, nyűgös, kimerült.
 Nos, itt van megint valaki, aki minket választott. Most azonban nem tudok felhőtlenül ünnepelni.
Félek ugyanis. Félek elveszítem, mielőtt megismerném. Rettegek, mert fáj a hasam, mert fáj a derekam. Minden pillanatban úgy érzem vérzem.
 Még nem mondtam el az apjának sem. Nem is tudom, hogyan tegyem. Nehéz idők járnak, beteg az édesapja, súlyos beteg.
Tehát, amit epedve vártam derengeni látszik, s most mégis félek.

Azért írom, ezt a naplót, mert a szívem mélyén reménykedem benne, hogy ez a csöppség egészséges és világra jön, mint a nagy és okos bátyja.
Talán egy őrangyal vigyáz ránk ezúttal.